TechAddikt Fotó Canon Testközelből a Canon EOS 5D Mark IV a Camera Kft-nél

Testközelből a Canon EOS 5D Mark IV a Camera Kft-nél

Megérkeztek az első Canon EOS 5D Mark IV darabok a Camera Kft. üzletébe. Az érdeklődők pedig most csütörtökön testközelből is megismerkedhetnek vele.

camera-kft-canon-eos-5d-mark-iv-touch-and-try-techaddikt

Ahogy Matei Miklóstól, a Camera Kft. szervizvezetőjétől megtudtuk, kiemelt érdeklődés övezte már a megjelenés előtti hetekben is a Canon EOS 5D Mark IV érkezését. Az első darabok meg is érkeztek a budapesti, Somogyi Béla utca 19-ben található márkaboltba, úgyhogy szabad a vásár, szó szerint: bárki beszerezheti immáron hazai hivatalos forrásból hőn áhított Canon EOS 5D Mark II modelljét.

Annak érdekében, hogy még jobban megjöjjön a vásárlási kedv, a Camera Kft. egész napos nyílt napot tart a Canon EOS 5D Mark IV köré szervezve. Így bárki, aki érdekelt a témában, most megtapogathatja, kipróbálhatja, helyben tesztelheti a nagyszerű, előre borítékolhatóan sikervárományos DSLR terméket.

Raádásként – ahogy már korábban is, több ízben megszokhattuk – a Camera Kft. akcióval is kedveskedik mindazon vásárlók számára, akik a helyszínen, a nyílt napon meg is rendeli a Canon EOS 5D Mark IV-et. Feltétel, hogy a megrendelés után legalább 2 héten belül lebonyolódjon az eszköz megvásárlása, viszont így kettő ajándék közül lehet választani:

  • Canon ERC-E4X Rain Cover (esővédő), 1 darab, vagy
  • SanDisk CF 32GB Extreme PRO 160 MB/S memóriakártya, 1 darab.

A Camera Kft. Canon EOS 5D Mark IV bemutató napján a részvétel bárki számára díjmentes. Az időpont: 2016. szeptember 15-e, csütörtök, reggel 9 és délután 5 óra közt, a helyszín pedig a Camera Kft. márkabolt-szervize, a 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 19-es szám alatt.

Előző cikkMég szeptemberben megérkezik a boltokba a vékonyabb és könnyebb PlayStation4 konzol
Következő cikk[TESZT] Acer H277HU – ha a stílus is számít