Egyfajta PS4 techdemóként aposztrofálja a legtöbb médium az Uncharted 4: A Thief’s End részt. Nem véletlen, hiszen a Naughty Dog ténylegesen beleadott anyait-apait, segítségükkel megízlelhetjük, hogyan kell, kellene kinéznie ma egy nagybetűs videojátéknak. S mindez nem csak a grafikára és a tálalásra értendő, ha a filmek- és filmkészítés világában valamennyire járatosak vagyunk, rengeteg kapcsolódási pontot fogunk majd felfedezni.
Régóta vártuk: a negyedik Uncharted epizód, az Uncharted 4: A Thief’s End kifejezetten hosszú-hosszú évek végtermlke. A fejlesztő csapatnak állítólag nagy fejtörést okozott az előző részek által felállított mérce teljesítése,miatt, épp emiatt tartottak tőle, hogy a folytatás nem lesz elég jó ahhoz, hogy felérjen elődjéhez. A kétely megalapozott volt, mivel az Uncharted 3 erősen feszegette mind a PlayStation 3 mind pedig a készítők határait, így az új epizódnak is hasonlóan jelentős szerepet kellett tulajdonítaniuk az új generációs konzolon, hogy végül a negyedik felvonás is az elődjéhez hasonlóan kasszasiker lehessen.
Valószínű, hogy pont fentiek végett kellett várnunk éveket az Uncharted 4-re, de bizton kijelenthető: minden perc megérte. Ugyanúgy, ahogy a játékkal eltöltött órák esetében is.
Még mindig van új a nap alatt
Akár az Uncharted 3-ban, a negyedik rész elején is a fiatalabb Drake-et láthatjuk, de ezúttal még fiatalabb kiadásban ismerhetjük meg, egy árvaházban, ahol napjait tengeti. Az irányítást átvéve találkozunk testvérével, Sam-el. Évekkel később a két fiú felnő és összeállnak egy Rafe nevű karakterrel, akivel egy veszélyes küldetésbe kezdenek egy kubai börtönben. Anélkül, hogy túl sok részletet elárulnák, elmondhatom, hogy a misszió kudarcba fullad, és a fivérek elválnak egymástól.
Évekkel később újra a már ismert Nathan Drake-el találkozunk (az Uncharted 3 eseményei után) aki a 40-es éveiben igyekszik kiélvezni a visszavonulását, a kedves szőke feleségével Elena-val, aki az előző epizódokban is már mellette volt.
Drake-nek esze ágában sincs felhagyni a békés élettel egészen addig, amíg fel nem tűnik Sam és megkérje Nate-et, hogy csatlakozzon hozzá egy újabb kalandhoz, és kutassák fel együtt Henry Avery kalózkincsét.
Elbeszélésből is jeles
Nem célunk, hogy tovább feszegessük a spoilerezés határit, azonban hozzá kell tenni: Sully is megtalálható lesz a csapatban, no és persze Elena is csatlakozik majd a kalandokhoz. Mindettől függetlenül az igazi show ezúttal nem karakterünket helyezi a középpontba, hanem annak testvérét, Samuel Drake-et, (akinek a szinkronhangját Troy Baker szolgáltatta). Sokkalta megszállottabb, mint Nate és ugyanolyan összetett, jól kidolgozott jellemrajzú karakter, mint már jól ismert fivére.
Köszönet illeti a Naughty Dog-ot a fantasztikus történetvezetésért, és a kimagaslóan teljesítő karakter animációkért. Sokkalta jobban működnek ezek az elemek, mint bármely más, eddig megjelent játékban. Testvére megjelenésének köszönhetően Nathan Drake karaktere sokkalta érdekesebbé, erősebbé válik a szemünk láttára. Egy kicsit aggódtam eleinte Sam karakterének a felépítése miatt, tartottam attól, hogy erőltetett, kevésbé kidolgozott lesz, azonban óriási szerencsénkre a Naughty Dog nem végzett felületes munkát Sam tekintetében sem: ahogy az Uncharted világába illesztették a karakterét, az egyszerűen fenomenális.
A játék során a történetben többször kapunk morzsákat a testvérek múltjából: megismerjük egy kicsit a szüleiket, kiváltképp édesanyjukat.
Amíg az aktuális történet lassacskán felépül, úgy válik egyre érdekfeszítőbbé a történet. Új figurákkal is találkozunk – új karakter még felépítésre került, köztük Rafe is, de találkozunk még Nadine Ross-al (Laura Bailey hangjával felvértezve) aki szintén kincsvadász és Rafe bűntársai is.
Minden karaktert tökéletesen megírtak, és ugyanez igaz a karakterek közötti kapcsolatokra is, legyenek azok újak, vagy már régebbről származók. Az élők mellett még külön kiemelendő Henry Avery figurája, akivel ugyan személyesen nem találkozunk (lévén többszáz éve meghalt), viszont ahogy egyre jobban ismerjük meg a történetet, baljós árnyéka úgy vetül rá egyre inkább az eseményekre, szinte olyan érzésünk van, mintha ő is igazi szereplő lenne.
Az eddigi sztorivonalat is kultiváltuk a szériában, viszont kijelenthető, hogy az Uncharted 4 esetében a Naughty Dog megmutatta a játékosközönség számára a történetírás és történetvezetés maximumát. Le a kalappal.
Folytatódik a trend: lövöldözés, haladás előre – a történet viszont nagyobb hangsúlyt kap
Az Uncharted 4: A Thief’s End játékmenetét nézve is érhet minket egy-két meglepetés, még akkor is, ha az Uncharted előző részeiben remekelő dolgok a negyedik részben is helyet kaptak. A tűzharcok még soha nem voltak annyira intenzívek mint most, és a nehezebb fokozatokon igazán nagy kihívást is jelenthetnek. Ha pedig igazi rajongó vagy, akkor csak is nehéz fokozaton kezdesz bele egy Naughty Dog játékba.
Annyira kell lopakodni, amennyire csak lehetséges, annak érdekében, hogy szép csendben és halkan intézzük el a patrolozó ellenfeleinket a játékmenet során. A lopakodás kimondottan trükkösre sikeredett, ám ezúttal is a Naughty Dog tökélyre fejlesztette ezt a lehetőséget a játékban. Sokkal élvezetesebbek ezeket a részek az új Uncharted-ben, mint bármelyik Assassin’s Creed játékban. Bár a két műfaj teljesen eltér egymástól, de mégis.
Az AI szokás szerint lényegesen agresszív – bár ez nehézségi fokozat-függő, és igencsak nehéz a túlélés a fejlettebb szinteken. Viszont az ellenfelek intelligenciája ismét hiányosra sikeredett, fura, hogy kimaradt megint az a rész, hogy keressék a leginkább megfelelő pozíciót (fedezék), néha túlontúl felkínálják a lehetőséget arra, likvidálhatók legyenek minden további nélkül. Mivel nem egy fantasy/horror játékról van szó, így az ellenfeleink is emberek, és elég hígagyúnak bizonyulnak, amikor fittyet hányva arra, hogy shotgunnal lőjük őket, s önfeledeten rontanak ránk.
A tűzharcok mellett, természetesen ezúttal sem úszhatjuk meg a kézitusát, ami ismételten jóra sikeredett, bár tény, hogy a tűzharcokban több kihívást találhatunk. Ütünk, védünk és visszatámadunk – ezen lehetőségek kissé egyszerűnek bizonyultak, a harmadik részhez képest túlegyszerűsítették közelharcot.
KIbővített funkcionalitás az Uncharted 4: A Thief’s End felépítésében
Nagyszerű, ahogy a környezetünkkel ismerkedhettünk a játékban. A hatalmas barlangokat, romos városokat elképesztően részletgazdag pályadesignnal dolgozták ki a fejlesztők. Az egyes helyszíneknek több szintjük is van, rejtett csapdákkal, többféle módon megmászható falakkal és még több titokkal. Az egyes pályák változatosak, és mindig képesek meglepetést okozni a játékosnak. Mindig nagyon kritikusan álltam hozzá egyes játékok level design-jához, pályaszerkezetéhez, viszont az Uncharted 4-ben találkoztam az eddigiekben a legjobban kidolgozott pályákkal, mind művészi, mind pedig a játékmenet tekintetben.
Új eszközök is érkeztek a készleteinkhez. Ezek közül az egyik, amit talán a legtöbbet fog használni mindenki, az a praktikus horgos kötél, amivel megkapaszkodhatunk a magasabb pontokban, hogy egyik helyről a másikra lendüljünk Tarzan módjára. Eközben sem lankadhat a figyelmünk, ugyanis nem mindig kézenfekvő, hogy melyik irányba kell lendüljünk ahhoz, hogy továbbjussunk, és elképzelhető, hogy egyetlen rossz mozdulat a halálba lendíti Nate-et.
Egy másik újdonság a kampó, ami segítségünkre lesz a magasba való mászáskor, és akkor válik fontos eszközzé, amikor nincs olyan kitüremkedés a falon, ahol megkapaszkodhatnánk. Nagyon hasonlít arra a rendszerre, amit Lara Croft használt az utolsó Tomb Raider játékokban.
Olyan, mintha a filmvászon elé szegeződnénk
A játékmenet kiválóan működik, mégis amit igazán díjazni lehet, az az Uncharted 4: A Thief’s End grafikája. Igen, az előzetesek és trailerek egy cseppet sem túloztak: az Uncharted 4 nem egyszerűen a legjobban kinéző PlayStation 4-es játék, de a legdurvábban elkészített PC játékoknak is képes feladni a leckét.
A környezet epikus és szinte könyörög, hogy használjuk a photo módot. Hatalmas, egzotikus hegyek sivatagos szigeteken, végeláthatatlan elhagyott erdőségek, napfényes tenger, elhagyott romos kalózvárosok, kalózok csontvázaival és még több kidolgozott részlettel, amit egyszerűen észre sem fogsz venni miközben játszol, mert a rengeteg látványosság elvonja a figyelmed ezekről az apró, ám mégis részletesen kidolgozott elemekről. A tájkép egyszerűen a legszebb, amit valaha egy akció-kalandjátékban láthattunk.
Ugyanez a kijelentés helytálló a karaktereket tekintve is az Uncharted 4: A Thief’s End-ben – ezek még részletesebben kidolgozottak, mint az előző játékokban. Nathan Drake még jobban megformált, mint ahogy azt a korai hírekből megsaccolhattuk, és fantasztikusan jól néznek ki a mellette felvonultatott karakterek is. Az utolsó képkockája is hibátlanul van a helyére biggyesztve, a múltbeli és a jelenbeli kalandok esetében is.
Elena karaktere is sokkal mélyebben ki lett alakítva ezúttal, mint az előző játékokban. A kapcsolata Nate-el olyan szintre emelkedett, mint még egyszer sem a videojátékokban. Szinte félelmetes, ahogy felépülnek ezek a karakterek a dialógusokból, és egy-egy kiragadott életmomentumukból, tulajdonságukból.
Továbbá nem szabad elfeledkeznünk az animációkról sem. Bár az ökölharcok animációja elsőrangúak, és az úszás és mászás is káprázatosan élethűre sikeredett.
Példaértékű koncepció
Összefoglalva: mit is ért el végül a Naughty Dog az Uncharted 4: A Thief’s End-del? Vegytiszta hollywoodi moziélmény egy videójátékban. Tömören ennyi. Napjainkban, amikor minden más cég elvész a saját nyitott világában, az Uncharted 4: A Thief’s End bebizonyítja, hogy a professzionális történetmesélés és tökéletes design még akkor is elviszi a pálmát, hogy ha azt egy lineáris világba integrálják – legalábbis akkor, ha egy profi fejlesztőgárda készíti azt.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Naughty Dog az Uncharted 4: A Thief’s End-del búcsút is intett a saga-nak, és csak reménykedhetünk, hogy Nathan Drake-kel ellentétben ők nem fújnak visszavonulást, nem nyugdíjazzák magukat, hanem nagy erőket mozgosítva ugranak bele soron következő projektjeik fejlesztlésébe. Kíváncsian várjuk a végeredményt!
