TechAddikt Autóipar Az Apple Watch okosóráról is vezérelhetőek a BMW i sorozat funkciói

Az Apple Watch okosóráról is vezérelhetőek a BMW i sorozat funkciói

A BMW ConnectedDrive csúcstechnológiás szolgáltatásaival a BMW abszolút vezető szerepet tölt be az autógyártók által kínált intelligens járműkapcsolatok terén.

apple_watch_bmw_techaddikt

A BMW i Remote app elnevezésű úttörő alkalmazás minden korábbinál magasabb szintre emeli a vezető, a jármű és a környezet közötti kapcsolatot, hiszen a BMW i modellek funkciói már a távolból is vezérelhetők általa. A napokban debütáló Apple Watch okosórára feltelepítve a BMW i Remote app alkalmazás – amely díjmentesen letölthető az Apple iTunes Store-ból – többek között megmutatja az órához csatlakoztatott BMW i modell akkumulátorának aktuális töltöttségi állapotát, egyúttal figyelmezteti viselőjét, ha a nagyfeszültségű egység teljesen feltöltődött. Az alkalmazással az Apple Watch a BMW i3 leparkolása után a végső úti célhoz navigálja viselőjét, majd segít visszatalálni a járműhöz, használatával pedig az autó belső hőmérséklete is előre beállítható. Az új okosóra a járműfunkciók összesített megjelenítésére is képes, amellyel a BMW ügyfelei egy pillantással áttekinthetik az órához csatlakoztatott autó legfontosabb információit. A BMW i modell akkumulátorának állapota mellett az alkalmazás ilyenkor egy kijelzőn mutatja a jármű aktuális hatótávolságát, az adatok frissítésének időpontját és az ajtók lezártságát.

Az elektromos mobilitás még gyorsabb és még közvetlenebb élménye

Az Apple okosórája hagyományos karóraként viselhető, miközben a hozzá csatlakoztatott Apple iPhone ötletes kiegészítőjeként működik. Használatával a BMW i3 és a BMW i8 modellek vezetői – a távolból is – bármikor kapcsolatba léphetnek járművükkel és a BMW i Remote app alkalmazással anélkül vezérelhetik a fontosabb funkciókat, hogy kézbe vennék okostelefonjukat. Legtöbbünk a hétköznapi élet szerves részeként tekint a digitális szolgáltatásokra, az okosórák pedig mindezt még könnyedebbé teszik számunkra. Viselésük az elektromos mobilitás még gyorsabb és még közvetlenebb élményét nyújtja.

Az Apple Watch az okostelefonokhoz és a táblagépekhez hasonló módon, az érintőkijelző megérintésével, illetve különböző irányú ujjmozdulatokkal működtethető. Felfelé csúsztatásra a BMW i Remote app kezdő kijelzője jön elő, ami az alkalmazás Apple okosórára tervezett verziójának kiindulópontja. A felhasználók innen érhetik el az alkalmazás egyéb menüpontjait. A kezdő kijelzőn az okosórához csatlakoztatott BMW i modell látható, a BMW i által fémjelzett elegáns stílusban. Itt látható még a jármű akkumulátorának aktuális töltöttségi állapota és az ehhez kapcsolódó hatótávolság, valamint a pontos idő. Újabb felfelé görgetésre a kezdő kijelző további menüpontjai érhetők el, ahol többek között az ajtók, a panorámatető és a csomagtérajtó állapota jelennek meg. Itt kaptak helyet a különféle szerviz-figyelmeztetések is, például ha a fékfolyadék cseréje esedékessé válik. Ez a lista egy egyszerű ujjmozdulattal vagy az okosóra manuális, „Digital Crown” forgókapcsolójának tekerésével elrejthető.

Hűtés és fűtés töltés közben is

A kezdő kijelző jobbra csúsztatásával elérhetővé válnak a BMW i Remote app alkalmazás Remote Services elnevezésű távolsági szolgáltatásai, amellyel például a csatlakoztatott jármű klímaberendezése is vezérelhető. Segítségével a BMW i modell utastere tetszés szerinti hőmérsékletűre előhűthető vagy előfűthető, miközben a jármű akkumulátorai töltődnek, ezáltal a klíma nem a nagyfeszültségű egység energiáját használja fel, amivel tovább javítja a jármű hatótávolságát. Újabb jobbra görgetéssel aktiválhatják a felhasználók a csatlakoztatott autó kürtjét, ami például egy nagyobb parkolóházban segíthet megtalálni az adott BMW i3 vagy BMW i8 modellt. Mindegyik funkció a kijelző megérintésével aktiválható.

Folyamatos segítség az Apple Watch okosórával

A BMW i3 számos innovatív szolgáltatásának egyike a több eszközön futtatható és több forrásból táplálkozó útvonaltervezés és navigáció. Lassú forgalom és torlódás esetén például az okos funkció az egyéb közlekedési lehetőségeket is beleszámítja az útvonaltervezésbe, felkínálva a vezetőnek az úti cél még hatékonyabb elérhetőségét. Ez a fajta útvonaltervezés egyedülálló az autógyártók között, az Apple Watch okosóra alkalmazásával pedig az autón kívül is a vezető rendelkezésére áll. Szükség esetén az okosóra elnavigálja viselőjét a végső úti célhoz, miután leparkolta autóját, majd segít visszatalálni a járműhöz. Az Apple Watch felhasználói mindezt a BMW i Remote app alkalmazás kezdő kijelzőjének balra görgetésével érhetik el. Ezen funkciók együtt jelentős mértékben növelik a hatékony mobilitást, különösen a nagyvárosi forgatagban.

A BMW ConnectedDrive az innovatív szolgáltatások lenyűgöző gyorsaságával és sokszínűségével büszkélkedhet

Alapfelszereltségként integrált SIM kártyáikkal a BMW i3 és a BMW i8 modelleket az intelligens járműkapcsolatokra optimalizálták, miközben a BMW i Remote app alkalmazás minden korábbinál szorosabb kapcsolatot teremt a vezető, a jármű és a környezet között. Az alkalmazás már az Apple Watch okosórán is futtatható, amellyel a BMW ismét gyorsan reagált a járműkapcsolati innovációk terén támasztott, folyamatosan bővülő követelményekre, egy újabb intelligens megoldással gazdagítva a BMW ConnectedDrive csúcstechnológiás szolgáltatásainak palettáját.