Az európai 1 tonnás szegmens legkelendőbb haszonjárműve, a Ford Transit Custom a felszereltségében szereplő fejlett vezetéssegítő rendszerekért aranyérmet kapott az autók biztonságát vizsgáló független szervezettől, az Euro NCAP-tól.
A kitüntetésnek köszönhetően a Ford az egyetlen haszongépjármű-gyártó, amelynek az 1 és 2 tonnás szegmensben egyaránt van aranyérmes modellje, hiszen tavaly a nagyobb Transit nyerte el ugyanezt a díjat. Emellett a Ford az egyetlen olyan gyártó, amelynek kínálatában egynél több aranyérmes áruszállító található, mivel az összes tesztelt modell közül a Transit érte el a legmagasabb pontszámot.
“A sofőrök biztonsága kiemelt szempont számunkra és vásárlóink számára is, ezért áruszállítóinkat úgy tervezzük meg, hogy a cégek biztonságban tudhassák munkatársaikat,” nyilatkozta Hans Schep, a Ford Európa haszongépjármű üzletágának vezérigazgatója. “Örömmel látom, hogy az Euro NCAP elismeri a Ford vezető szerepét az áruszállítók biztonsága terén, hiszen mi minden lehetőséget megragadunk, hogy még több értéket kínálhassunk vásárlóinknak.”
A Transit Custom azért kapott aranyérmet, mert a vállalat még magasabb szintre emelte az autó biztonságát; ennek részeként például tavaly az alapfelszereltség része lett a be nem kapcsolt biztonsági övre figyelmeztető jelzés is2.
A 2022 elejétől átadott Transit Custom modellek egyéb fejlesztéseket is kínálnak, például az új Digitális Visszapillantót2, ami a hagyományos tükröknél kétszer nagyobb látómezőben jeleníti meg az autó mögötti terület képét a dobozos áruszállító, a duplakabinos és a személyszállító kivitelek sofőrjei számára, ami nagyon fontos az ilyen járműveknél. A dobozos áruszállítók vevői LED-világítású tetőcsomagtartót is rendelhetnek, illetve praktikus dupla rakodótérpadlót (a padló alatti fiókokkal), ami mind a rövid, mind a hosszú tengelytávolságú kivitelhez kapható. A fényezések kínálatában a stílusos, új Grey Matter árnyalat is megjelenik.
A Ford a jól bevált 2,0 literes EcoBlue dízelmotor új, 150 lóerős változatát3 is bevezeti a Transit Custom kombi, Tourneo Custom és Transit Nugget modellekben. Az új erőforráshoz ugyanúgy csatlakozhat hatfokozatú manuális sebességváltó, mint hatfokozatú automata váltómű, és az autó a Ford 48 voltos mild hibrid rendszerével 5,9 százalékkal kevesebbet fogyaszt a városi forgalomban3.
117.014 darabos együttes értékesítési eredményével (2021 első kilenc hónapjában) a Transit Custom áru- és személyszállító változata idén a legkelendőbb Ford modellnek számít az európai piacon.





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)



































