TechAddikt Mobileszköz Acer Íme, az új Acer Android és Windows alapú okostelefonok

Íme, az új Acer Android és Windows alapú okostelefonok

Hat új Liquid okostelefonról rántotta le a leplet az Acer. Ezek közül négy Android 5.1, míg kettő Windows 10 operációs rendszert kapott. A termékek mind kecsesek, lekerekített sarkokkal rendelkeznek, újragondolt előlapi kamerákkal (széles látószögú lencsékkel), valamint fejlett hangzásvilággal kiegészítve.

acer_liquid_ifa_2015_techaddikt

Minden egyes Acer Liquid okostelefon, amelyet a közelmúltban bemutattak, ötvözve lett a teljeskörű szórakoztás élményével és a fejlett technológiával úgy, hogy ne jelentsen gondot a fimek megtekintése, szelfik készítése, vagy a zenehallgatás sem. Az olyan innovációk, mint a BlueLightShield, amely megvédi a felhasználók szemét a káros UV sugaraktól, mely a kijelzőből érkezhet, valamint a DTS Studio Sound, ami magas minőségű audio élménnyel örvendeztet – mind csúcsra járatják a termékeket. Az okostelefon-híveknek jó hír, hogy a fotózás, és maga a használat is sokkal kifinomultabb, egyszerűbb lett.

A QuickMode által előre beállított és tester szabott opciók érhetőek el, több módban. A Standard Mode tartalmazza az alapvető szükséges beállításokat, az Easy Mode a legalkalmasabb kezdőknek, a Basic pedig az alapfunkciókat tartalmazza – akár gyerekeknek, beállítható szülői felügyelettel. Az Acer Aid Kit számos kényelmi és fontos funkciót tartalmaz, mint például a kijelző finomhangolását, az akkumulátor üzemidő kontorllját, valamint a biztonsági mentések és visszaállítások központját.

“Megpróbáltuk új szintre emelni az okostelefonok és a felhasználók kapcsolatát” – fogalmazott az Acer okostelefon-szegmensének szóvivője. Arra kellett fókuszálni leginkább, hogy megfeleljünk mindazon attribútumoknak, amelyeket nagy elvárás övez. Fejlett hangzás, újragondolt kamera, egyszerű és átlátható használat – mindazoknak fontos, akik egy olyan okostelefont keresnek, amely ténylegesen megfelel a hétköznapi használathoz.”

Acer Liquid Z630 – nagy erő, nagy méret

64 bites, quad-core 1.3 GHz órajelű MeadiaTek M6735 processzorral lett szerelve a készülék, hozzá egy 5.5 col képátlós kijelző tartozik. A méret 156.3×77.5×8.9 mm), ideális tartalomkészítéshez, megosztáshoz, s bármilyen digitalis tartalom élvezethéhez, amikor úton vagyunk épp, 2 GB RAM rendszermemóriával, 16 GB háttértárral. A telefonhoz 4000 mAh akkumulátor tartozik, a HD Zero Air Gap kijelző pedig IPS technológiát kapott, s akár 8 megapixeles fotók is képszíthetők az előlapi kamera segítségével, nem beszélve a full HD 1080p videófelvételekről.

Az újratervezett Acer Liquid UI még inkább felhasználóbaráttá vált. A legfontosabb alkalmazásokkal könnyedén interakcióba léphetünk, ezek például a térképek, böngésző, jegyzetek, naptár, és egyebek. A Float Caller lehetővé teszi, hogy felugró ablakokban kapjunk információt az eseményekről, bejövő hívásról, sms-ről.

A Z630 mindezek mellett fel lett szerelve az AcerEXTEND opcióval is, mely segítségével egyszerűen csatlakoztatható az eszköz PC-hez. Így még egyszerűbb lesz a dokumentumok megosztása, másolása, mozgatása, üzenetek organizálása.

Az Acer Liquid Z630S octa-core processzorral rendelkezik, 3 GB rendszermemóriával és 32 GB háttértárat is találunk.

Liquid Z530 – a tökéketes szelfizős okostelefon

Ez a készülék és 64 bites, quad-core 1.3 Ghz-s MediaTek MT6735 processzorral lett szerelve, 5 colos képátlóval (méretek: 144×70.3×8.9 mm). Android 5.1 operációs rendszert kapott a Z530, ez egy intelligens eszköz, mindemellett szelfizésre kiválóan alkalmas. Éles képmegjelenítést garantálva, minőségi képalkotásra tökéletesen alkalmas, 1, illetve 2 GB rendszermemóriával, 8, valamint 16 GB háttértárral érkezik. A kijelző akár 84 fokban is jó betekintést nyújt, 8 megapixeles előlapi szelfikamerával, Cat4 LTE-vel, 802.11 b/g/n Wi-Fivel, Bluetooth 4.0 EDR kapcsolódással lett felvértezve a telefon.

Az Android 5.1 alapú okostelefon HD IPS kijelzője hordozza a Zero Air Gap technológiát, melynek köszönhetően erőteljes, színhű képalkotás garantált. A fotózás élményét például az ételfotósok tapasztalhatják meg konkrétan a kiváló testreszabhatóságnak köszönhetően, jó színhőmérsékletekkel (automata beállítás) igazán élethű képek születhetnek a kitálalt kompozíciókról. A Z530 szinte mindenkinek alkalmas, aki egyszerűen kezelhető és hordozható okostelefont keres a hétköznapokra.

A készülék Z530S modellváltozata octa-core processzorral, 3 GB RAM-mal és 32 GB háttértárral rendelkezik.

Acer Liquid Z330/M330 – Android vagy Windows 10 mindenkinek

Első telefonnak ideális: az izgalmas okostelefon Z330/M330 Qualcomm Snapdragon 210 (MS 8909) processzorral rendelkezik, 4.5 colos kijelzője pedig bárki számára megfelelő lehet. A méretezés 136×66.5×9.6 mm, ideális utazáshoz, napi használatra. Minőségi képmegjelenítéssel és hangvisszaadással bír a termék (mindkettő), áés úgy tűnik, nincs az az alkalmazás jelenleg, amely kifoghatna a műszaki paramétereken. 1 GB RAM-ja elegendő az általános használathoz, a 8GB-nyi ROM pedig elegendő helyet biztosít az applikációknak, dokumentumoknak. A kecses kialakítás, a kerekített szélek mind a jó hordozhatóság mellett szólnak; az M330 Windows 10-et, míg a Z330 Android 5.1-et futtat.

The FWVGA wide view angle screen complements the 5MP front facing and 5MP rear camera to create great results even for the amateur phone photographer, and the Acer Liquid UI (Android only) simplicity is built in from the start for non-stop enjoyment. Connectivity comes in the form of Cat4 LTE, WiFi 802.11 b/g/n and Bluetooth 4.0 EDR connectivity.

Az Androidos Z330 számtalan funkciói közül kiemelhető a Gourmet Mode, a Favorite Shot és a Bright Magic Selfie, melyek a gyorsmenüből pillanatok alatt előhívhatók. A megújult Acer Liquid UI itt is megtalálható.

Acer Liquid Z320/M320 – zsebbarát Androidos vagy Windows 10-es

Ahogyan a Z330/M330 esetében, úgy a Z320/M320-nál is érvényes: teljesen ideális választás lehet első okostelefonunknak. A Z modell az Android alapút, míg az M a Windows 10 alapú eszközt jelenti. A Qualcomm MSM 8209-es processzora felel a hatékonyságért, a kijelző 4.5 colos, a méretezés pedig 136×66.5×9.6 mm. Mindkét termék rendkívülm media- és tartalombarát, tökéletes szociális médiához, megosztáshoz, telefonos fotózáshoz. 1 GB RAM rendszermemóriával, 8 GB tárhellyel bír, az FWVGA alapú megjelenítő pedig széles betekintési szöget garantál. Az előlapi kamera 2 megapixeles, míg a hátlapi 5, de megtalálható az alap 3G modem, valamint a Wi-Fi 802.11 b/g/n, illetve a 4.0-ás Bluetooth kapcsolódás támogatása is (EDR).