Persze volt más is a felhozatalban, ahogyan az lenni szokott – az Acer magyarországi képviselete 2017-es évzáró sajtóeseményén jártunk.
Az Acer mindig is ügyel arra, hogy rendhagyó, illetve formabontó helyszíneket válasszon negyedéves sajtóeseményeinek. Most sem volt ez másképp: egy belevaló, elsősorban gamereket célzó pubban gyűlt össze a nagyérdemű.
Elsősorban a Predator, azaz a gaming portfólió kapott kiemelt hangsúlyt, de mellettük azért némi irodai és kommerszebb otthoni felhasználásra javallt notebook is tiszteletét tette a kiállított termékek közt.
A prezentáció részletesen kitért a 2017-es eredményekre, de némi hírmorzsát is össze lehetett gyűjteni arra vonatkozóan, hogy mire számíthatunk 2018-ban az újdonságok kapcsán.
Természetesen egy gaming termékpalettát bemutató rendezvény nem zárulhat le a manapság egyre népszerűbb e-sportos kihívások teljesítése nélkül.
Az egybegyűlt újságíróknak lehetősége adódott, hogy a legizmosabb Acer Predator konfigurációkon mérhessék össze tudásukat egymással.
Méghozzá a máig igencsak populáris Counter Strike: Global Offensive (vagy csak egyszerűen, ahogyan a szlengben ismerik: CS:GO) segítségével.
Még több fotó: Techaddikt.hu Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Duplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország Utómunka hardver: Acer, ASUS





![[TESZT][MAC] AudioRealism Bass Line 3 (ABL3) – a legendás TB-303 hangzása modern köntösben, kompromisszumok nélkül?](https://www.techaddikt.hu/kepek/audiorealism-bass-line-3-abl3-teszt-techaddikt-11-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] Wide Blue Sound Audio Plugin Uninstaller 1.1.2 – teljes nagytakarítás a Mac zenei eszköztárában](https://www.techaddikt.hu/kepek/wide-blue-sound-audio-pligin-uninstaller-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT][MAC] reFX Rippler 1.1.7 – igazán kreatív hangtervezés](https://www.techaddikt.hu/kepek/refx-rippler-1-1-7-mac-teszt-techaddikt-9-180x135.jpg)
![[TESZT] Apple Polishing Cloth – mit kínál a második generációként emlegetett, frissített tisztítókendő?](https://www.techaddikt.hu/kepek/apple-polishing-cloth-2-teszt-techaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Akai MPK Mini MK3 – kis méretű MIDI kontroller, komoly lehetőségekkel](https://www.techaddikt.hu/kepek/akai-mpk-mini-25-mk3-teszt-techaddikt-2-180x135.jpg)







































