TechAddikt Tesztek Asus ASUS Radeon R9 290X DirectCU II – még hatékonyabb hűtéssel, még...

[TESZT] ASUS Radeon R9 290X DirectCU II – még hatékonyabb hűtéssel, még masszívabb játékélménnyel

Nem számít kifejezetten újdonságnak jelenleg az R9 290X vonal az AMD irányából, mégis úgy döntöttünk, hogy tesztre fogjuk az ASUS Radeon-ját ebből a szériából. Szerencsére az ASUS tervezőmérnökei időben felismerték, hogy az R9 290X legkritikusabb pontja a hűtés lehet, valamint az olyan részösszetevők optimális hőmérsékleten tartása, amelyek ténylegesen fontos szerepet töltenek be a működésben – mint például a GPU (ez állt központi helyen a megvalósítás és optimalizálás fő okaként) – ami ugyebár valóban az elvárt zökkenőmentes funkcionálás kiindulópontja.

asus_radeon r9_290x_directcu2_005

Jöttek tehát a saját kútfőből merített megoldások a tervezésnél, ennek eredményeképpen továbbfejlesztették a már jól bevált DirectCU technológiát. Ez nem meglepő módon pedig megkapta a II-es utótagot, így DirectCU II kifejezéssel találkozunk a típus meghatározásánál.

asus_radeon r9_290x_directcu2_003Szokásunkhoz híven nézzük legelőször a csomagolást. A súlyosnak titulálható pakk csakis a lényegre koncentrál, mármint ami a tartalom kiosztását illeti: MOLEX-PCIe táp átalakítót, dokumentációt, dekorációs matrciákat, valamint a telepítő disket találjuk kidobozolásnál, s persze magát a hardvert.

Mivel már a bevezetőben is utaltunk arra, hogy az ASUS Radeon R9 290X DirectCU II esetében a leginkább hangsúlyozandó részlet maga a hűtés, nézzük közelebbről a lényeget. A számok máris magukért beszélnek a hivatalos összegző szerint: a DirectCU II 20 százalékkal lejjebb viszi a VGA hőmérsékletét globálisan, s egyben 220 százalékkal (!) nagyobb hőleadási területet eredményez, mindezt úgy, hogy a hagyományos R9 290X alapú referenciakártyáknál háromszor csendesebb működést képes produkálni.

asus_radeon r9_290x_directcu2_010Fentiekhez jelentősen hozzátesz a dupla ventillátoros, hibrid lapát- és csapágykialakítású CoolTech dizájnra alapozó koncepció. A vaskos hűtőbordákra integrált, sűrű lapátkiosztású kettős egység teljes mértékben befelé, azaz a bordázatra koncentrálja szinte 100 százalékban a befújt levegőáramoltatást, úgy, hogy tökélyre hangoltan el tudja különíteni a hideg- és meleg levegő irányát. Ráadásul a felmelegedett levegő tökéletesen eltávolítható a bordáról, így alapvetően a hűtési hatékonyság igen magas, és gyakorlatban is remekbeszabottan bizonyítja rátermettségét. A hőármlatok elvezetésében fontos szerepet játszó speciális rézötvözetből készült hőcsövek (szám szerint 5 darab) kialakításuk és elhelyezésük szempontjából a leginkább optimális kiépítést kapták, úgy, hogy az egyébként 1050 MHz-en ketyegő GPU felületével csak három találkozik direktben.

Mindezek tekintetében talán már így is érzékelhető, hogy az ASUS Radeon R9 290X DirectCU II ténylegesen játékra, vagyis magas grafikus központú alkalmazások futtatása általi igénybevételre lett tervezve – magas teljesítmény, magas hűtési igény.

asus_radeon r9_290x_directcu2_006

Mivel az ASUS Radeon R9 290X DirectCU II OC jelölést is kapott, egyértelmű, hogy a GPU gyárilag meghatározott 1000 MHz-es órajelét 1050 MHz-re húzták. Akinek még ez sem lenne elegendő, annak bátran ajánlható a mellékelt GPU Tweak segédapplikáció, mellyel egy igazán jól kezelhető platformfelületen szinte kompromisszum nélkül módosíthatóak az órajelfrekvenciák, a feszültségek, valamint a ventillátorok sebességét is állíthatjuk tág spektrumon. Aki pedig elkötelezett az online megosztások irányába, az realtime postolhatja is a rendszer pillanatnyi állapotát a GPU Tweak Streaming opció segítségül hívásával. Ha pedig ténylegesen drasztikusan beleavatkoznánk a működésbe, a beépített BIOS kapcsoló segítségével válthatunk Silent (csendes) vagy Performance (teljesítmény) módok közt. Előbbi a visszafogottabb, hétköznapi felhasználáshoz optimális, nagyon alacsony rációjú hangkeltéssel (ventilátorok RPM-je csökkentett módban), míg utóbbi a performance centrikus használatbavételhez ajánlott.

asus_radeon r9_290x_directcu2_010

A tápellátást a DIGI+ VRM lapka végzi, hatékonyan, 6 fázisú kialakítás helyett az ASUS Radeon R9 290X DirectCU II-nál már 8 fázisút kapunk. Nem csak a teljesítmény járatható így maximumra, hanem a stabilitás és megbízhatóság is szilárd lábakon áll a technológia alkalmazása révén.

asus_radeon r9_290x_directcu2_002Szélsebes játékélményhez masszív memóriaválasztás is dukál. A fedélzeti, nyákra szerelt 4 GB GDDR5 összméret több, mint elegendő a mai napig is, a lapkák Elpida márkanévvel, a VRAM gyártója szerint maximum 1500 MHz-es sávszéllel bírnak. Ahhoz, hogy az ASUS által biztosított stabilitás megmaradjon a kártya használatakor minden körülmény mellett, a referenciamodellek 1250 MHz-ben maximált sebességét 1350 MHz-re tolták, hagyva még jó 150 MHz-nyi intervallumot, ha itt is tuningba fogna a felhasználó.

Az ASUS Radeon R9 290X DirectCU II két kártyahelyet foglal, amint a megfelelő alaplapba applikáljuk, ehhez alapvetően egy PCI Express 3.0 szabványú foglalatra lesz szükség. Mivel a kártya vaskos és súlyos, ügyeljünk a beszerelésnél arra, hogy a csatlakozó-érintkező nyákot el ne repesszük, mindenekelőtt a rögzítést oldjuk meg. Miután bekötöttük a tápkábelt, a további 6+8 pines PCIe tápcsatlakozót se felejtsük ki a sorrendből.

 

asus_radeon r9_290x_directcu2_008Csatlakoztathatóság tekintetében is kiválóan teljesít az ASUS Radeon R9 290X DirectCU II, ugyanis a hátlap felületén egyből 2 darab DVI-D aljzatot, továbbá egy 3 GHz-s HDMI 1.4a szabványt és egy 1.2 HBR2 kilakítású DisplayPort 1.2 csatlakozót találunk. A beépített HDMI és DP akár egyetlen kivezérléssel is képes működésre bírni az UHD megjelenítőket, akár 4096×2160 képpont natív felbontást kezelve, akár 60 frame per sec streameléssel, full HD-ban, párhuzamos sztereó hangcsatorna-keveréssel.

Teszthez a Crysis 3-at egyfajta techdemóként, a The Crew, valamint a World of Warcraft játékokat (utóbbinál a Warlords of Draenor legutóbbi expanziót) használtuk fel. Mivel nem állt rendelkezésre R9 290X alapú referenciakártya, ezért összehasonlítani nem sikerült a két terméket, valamint nem tudtuk ténylegesen ellenőrizni az ASUS által becsült nem csekély 4.7 százalékos játékélmény-pluszt. Elég az hozzá, hogy a C3 4096×2160-as felbontásban folyamatos, fix 72 fps értéket produkált (maximum: 107, minimum: 32), míg a The Crew folyamatos fix 116 fps értékkel domborított (maximum: 136, minimum 78). A World of Warcraft: Warlords of Draenor esetében nem tűnt optimálisnak az UHD felbontás, itt hagyományos full HD monitorral „minősültünk vissza”, nem meglepő módon fix 60 fps értéket kapva (maximum: 60, minimum: 48) 1920×1080-as felbontással.

asus_radeon r9_290x_directcu2_007

ASUS Radeon R9 290X DirectCU II specifikációk

Szabvány: PCI Express 3.0

GPU órejele: 1050 MHz

VRAM: 4GB GDDR 5 512 bit

VRAM órajele: 5400 MHz (1350 MHz)

Csatolófelületek: 2x DVI-D, 1x HDMI, 1x Display Port

HDCP: van

Mellékelt szoftver: ASUS GPU Tweak

ASUS funciók: DirectCU II technológia, OC széria, Super Alloy Power kialakítás

Még több fotó: TechAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS-1D X fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS